♥♥ Minden amit tudni akarsz róluk ♥♥

♥♥ Demi Lovato - Selena Gomez - Miley Cyrus ♥♥

Selena Gomez


Apja Ricardo Gomez, anyja Mandy Cornett-Teefey. Szülei 1997-ben (amikor Selena 5 éves volt) elváltak. Selena édesanyjával él Los Angelesben. Nevelőapjával, Brian Teefy-vel mára nagyon jó a viszonyuk. Selena UNICEF-nagykövet, a világon ő a legfiatalabb. Mostohaapjával mindketten szenvedélyesen szeretnek segíteni a rászorulókon.


selena-gomez-2011-pca-02.jpg


Karrierjét a Barney & Friends (Barney és barátai) című gyerekeknek szóló sorozatban kezdte, ahol két évadon keresztül játszotta Gianna szerepét. Ennek a sorozatnak a szereplőválogatásán ismerkedett meg Demi Lovatoval, akivel azóta is legjobb barátnők.2003-ban egy kis szerepet kapott a Kémkölykök 3D - Game Over-ben, majd a Walker, a texasi kopó filmváltozatában. 2006-ban megkapta Emily Grace García szerepét a Brain Zapped nevű mozifilmben.

2007-ben kezdődött a Varázslók a Waverly helyből című Disney-sorozat, amelyben Selena játssza az egyik főszereplőt Alex Russo-t.

2008-ban két filmben is szerepelt. Az egyik a Horton című animációs film, ahol az ő hangján szólalt meg a polgármester lánya. A másik aLos Angeles-i tündérmese folytatása, az Another Cinderella Story, ahol Drew Seeley volt a partnere. A történet Hamupipőke meséjét mutatja be, csak modern környezetben. 2009-ben elkezdődött a Hercegnő védelmi program forgatása, amiben Demi Lovatoval együtt szerepel. Szintén 2009-ben jelent meg a Varázslók a Waverly helyből filmváltozata is. 2010. július 23-án az amerikai mozikban bemutatták Selena új filmjét a Ramona And Beezus-t (Selena játssza Beezus-t).

2010-ben forgatta Monte Carlo című filmjét, melyet 2011. július 1-jén mutatnak be.


Zenei karrierje 

Zenei karrierje 2006-ban kezdődött a Brain Zapped című filmben. A Wizards of Waverly Place betétdala lett az Everything Is Not What It Seems. A 101 kiskutya DVD-hez énekelte el a Cruella de Vil című számot, amihez videoklip is készült. 2008-ban szerepelt a Jonas Brothersegyik klipjében, a Burnin’ Up-ban. Az Another Cinderella Story című filmjében 3 dala is elhangzik: a Tell Me Something I Don't Know, a Bang a Drum és a Drew Seeley-vel közös dal, a New Classic. A Csingiling című animációs filmhez is énekelt egy dalt, a Fly to Your Heartot.

Éppen a 16. születésnapja előtt (2008) aláírt egy szerződést a Hollywood Records-szal, bár azt mondta, inkább énekelne együttesben, mint szólóban. 2009. szeptember 29-én megjelent Selena első szólóalbuma Kiss & Tell címmel, amelyben a The Scene is közreműködött. A CD-nek azért lett ez a címe mert Selena édesanyjának a kedvenc dala az albumról a Kiss and Tell. Az albumra tizenkét új dal és a már korábban is ismert Tell Me Something I Don't Know remix változata került fel. Az albumra Selenának csak egy saját szerzeménye került fel I Won't Apologize címmel. A lemez többnyire Demi LovatoAvril Lavigne és Lady Gaga és Vanessa Hudgens stílusához, zenéjéhez hasonlít. Sor került Selena első koncertjére is, amelyet a hollywoodi The Roxy-ban tartottak. 2010-ben Selena elindult első saját turnéjára az együttesével, a The Scene-nel.

2010. június 20-án mutatták be a Round & Round videoklipjét, amelyet Budapesten forgatott. Második albuma 2010. szeptember 28-án jelent meg, és a címe A Year Without Rain.

Selena énekli az "Risza fel!" (Shake It Up!) c. sorozat betétdalát.






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 8
Tegnapi: 5
Heti: 24
Havi: 123
Össz.: 19 802

Látogatottság növelés
Oldal: Selena Gomez élete
♥♥ Minden amit tudni akarsz róluk ♥♥ - © 2008 - 2024 - havefun.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »